I.fejezet-9.rész

Sziasztok! Mint láthatjátok én írom a részeket az elkövetkezendő időben. Remélem így is olvastok majd engem és a történetet szint úgy. #szeretemazolvasóimat szóval hatalmas ölelés nektek, and I hope you like this part! <3
CrazyMofoo.~

- Remek még ez is.-nyúltam a rezgő mobilom után.
- Vedd csak fel.-ült fel Liam és megtámasztotta magát hátulról a kezeivel. Amikor megláttam, hogy a bátyám azaz Harry neve villog a kijelzőn ezerrel, simán az elutasít gombra nyomtam és félredobtam a készüléket, ami teljes biztonsággal landolt a puha homokú talajon.
- Nem fontos. Hol tartottunk?
- Harry volt igaz?
- Ki más?-forgattam meg a szemeimet, majd idegesen felültem,majd a lábaimat törökülésbe helyeztem magam előtt.
- Igazán megbocsájthatnál neki Hope! Ez a te részedről is elég gyerekes nem gondolod?
- Te csak ne okíts ki engem arról Liam, hogy mi a gyerekes és mi nem. Tudod, hogy mit tettél azzal, hogy végig magadban tartottad ezt a titkot? Louis-t töritek ezzel millió pici darabra!-pattantam fel idegesen, és elindultam, hogy megkeressem a nemrég elhajított mobilomat. Amint megtaláltam zsebre vágtam, és folytattam.-Liam te elgondolkoztál már azon, hogy Harry tettei miket vonnak maga után? Hogy a lába nyomán mindent szétdúl amit lehet? Egy barátságot tesz tönkre!
- Hope, nyugi. Persze, hogy nem helyes, de nem mondhatjuk meg Louisnak mert akkor lehet, hogy örökre vége a bandának. Ugye azt te sem szeretnéd?
- Nem. Hogy mondhatsz ekkora butaságot? Lehet, hogy jobb lenne visszamenni Párizsba.
- Ahogy gondolod.
- Köszi Liam, hogy visszatartasz. Jó fej vagy. Jobb lenne ha elhúznék mi?-vágtam a képébe mérgesen, majd se szó se beszéd elrohantam. Nem tudtam merre tartok, nem érdekeltek az utánam kiabáló srác szavai. Csak rohantam, és rohantam a messzeségbe. Végül a házunkhoz közeli, kissé eldugott parkban megálltam, hogy kifújjam magamat. Leültem a padra, és néztem a játszóteret, azt a helyet ahol Harry-vel szinte az egész gyermekkorunkat töltöttük. Milyen vidámak voltunk akkor és milyen boldogok, hisz nem volt gondunk sem a szerelemmel sem azzal,hogy megfeleljünk az emberi társadalomnak. A legnagyobb baj akkor az volt, ha szombat reggel éppen nem adták a kedvenc sorozatunkat a Scooby Doo-t. Emlékszem arra is, hogy megígértük egymásnak, hogy bármi történik mi mindig kiállunk egymás mellett, és soha nem engedjük, hogy a másik butaságot csináljon.
- Te jó ég.-pattantam fel rögtön egy hangosat kiáltva-Megfeledkeztem az egymásnak tett eskünkről. Én vagyok a legrosszabb testvér a világon.-majd felvettem a padon árván heverő kabátomat és futásnak eredtem. Néhány perc múlva már a bejárati ajtónkat kicsapva, ordítva rohantam be a házba.
- HARRY! HARRY! Itt vagy?
- Hope? Mi a baj?-futott le az emeletről a bátyám ijedten és falfehéren, mögötte pedig a volt barátnőm Eleanor sétált.
- Ez mit keres itt?-döntöttem bosszúsan oldalra a fejem
- Hope. Ne kezd.-kérlelt a bátyám, de Eleanor letipegve a lépcsőn választ adott az előbb feltett kérdésemre.
- Nem mindegy az neked kicsi Hope? Nőj fel, aztán megérted, hogy mit miért csinálok.
- Szóval megértem miért vagy ribanc, és miért kufircolsz az állítólagos szerelmed legjobb barátjával.
- Vond vissza.-nézett rám szúrós szemmel
- Egy ribanc vagy Eleanor. Aki mindenkin átgázol.
- Rohadj meg Hope.-lökött meg, mire én elvesztve az egyensúlyomat a földön landoltam. Illetve landoltam volna ha valaki nem kap el hátulról, gondolom az utolsó pillanatban.
- Mi volt ez Eleanor?-szólalt meg Louis a hátam mögül-És te mért állsz ott tétlenül Harry?
- Semmi bébi, csak egy kis veszekedés.-lépett Louis mellé a lány, és szájon csókolta, amitől nekem teljesen felfordult a gyomrom.
- Semmi. Igen, bizonyosan a semmi miatt ribancozott le Hope. Mostanában elég furcsa vagy nem gondolod? Nem keresed a társaságomat, alig jössz hozzám. Mi ütött beléd Eleanor?
- Tényleg semmi édes. Gyere menjünk innen, mert nem látnak szívesen minket.-ragadta meg Louis karját bal oldalról, majd elkezdte az ajtó felé vonszolni. Egy határozott mozdulattal magam elé rántottam, és ahogyan belenéztem abba a két gyönyörű szemébe nem tudom hogyan, de megcsókoltam. És ő minden reakció nélkül visszacsókolt.
- Hope! Szállj le a pasimról!-indult el felém dühösen El, de Louis közénk ugrott.-Louis, te megvéded ezt a kis csitrit?
- Ne beszélj így róla.-szólalt meg hűvösen Louis-Tűnj innen. Látni sem akarlak. Vedd úgy, hogy szakítottam veled.
- Ezt még megbánod Tomlinson. És te is Hope. Nagyon.-viharzott ki hisztérikusan a lány ki a házból maga után hangosan becsapva az ajtót.
- Hope. Mi volt ez az előbb? Megmagyarázod nekem?-fordult felém kíváncsian Louis, még is azt láttam, hogy megjelent az arcán egy halvány mosoly.
- Izé. Nem tudom. Ő talán..-hadováltam össze-vissza, majd fogtam magam és egyszerűen felfutottam a szobámba.
- Hope!-kiáltott utánam Louis, de mindhiába. Nem akartam addig semmit mondani amíg magamban nem rendeztem az érzéseket.