I.fejezet 4.rész

*Hope szemszöge*

-Hogy-hogy itt vagy?-Kérdezte Louis. Nem akarom elmondani neki az igazat. Ezt nem tőlem kell meg tudnia. Most az egyszer tényleg be kell fognom a számat, mert ebből jó nem sülhet ki. Csak a szenvedés lenne...

-Csak össze veszt Harry-vel kicsit... Jó nagyon!-Fordultam felé. kicsit elnevette magát, de láttam a szomorúságot a szemében.-Mi történt?
-Nevezzük simán csak Eleanor-nak. -Mondta flegmán.
-Mért? Mi történt?-Kicsit meg ijedtem. Lehet tudja, hogy Harry és Eleanor? Ez lehetetlen! Biztos, hogy nem! Maximum csak sejtheti. Bár ha jobban belegondolok, akkor Ő is bármikor láthatott egy ilyen jelenetet tőlük. Bár...
-Hosszú.-Vágta rá egyszerűen. Vagy is akkor lehet, hogy tényleg látta Őket? Vagy valami más? Nem tudom...
-Kérlek, meséld el. Úgy is van időnk!-Kicsit rá mosolyogtam.
-Jó! De azért nem fogom a legelejétől mesélni!- Mosolyodott el.-A lényeg annyi, hogy Eleanor mostanában nem is veszi észre, hogy még létezem. Ha a véletlen folytán még is eszébe jutok és átjön, akkor is le nem rakná a telefont a kezéből. Állandóan írogat valakivel. Ja és a legnagyobb, hogy ha véletlenül meg zavarnám ebben akkor még én vagyok a hibás, hogy elcseszte a mit éppen szeretett volna írni és most elölről kell kezdenie! Bocs de én nem Őt ismertem meg. És remélem ez nem fog sokáig tartani mert én eszt már nem bírom tovább...-A mondata végén egy könnycseppet véltem látni a szemében, de nem hagyta legördülni. Azért most jöttem rá, hogy nekem egy nem normális bátyám van! És én rokona vagyok! Eddig mindig is tiszteltem a bátyámat... Eddig! Most már abban is kételkedek, hogy rokonom! Egy nap alatt tönkre tette ismét az életemet.

***

Arra ébredtem, hogy a nap sugarak simogatják az arcomat. Nehezen de sikerült kinyitnom a szemeimet. Pár percig még forgolódtam az ágyban, amikor hirtelen meg csörrent a telefonom. Nehézkesen de elvettem a telefont az éjjeli szekrényemről. Kicsit meg könnyebbültem amikor Liz nevét láttam meg.
-Hogy tudtad ezt így kiszámítani?-Vettem fel a telefont.
-Neked is Szia! Amúgy ismersz csajszi!
-Igen-igen. Nem megyünk ma valahova?
-Jó! Fél óra múlva a szokásos helyen!-Mondta és egyből le is rakta a telefont.
Vagy is fél órám van elkészülni és még odaérni is. Lehetetlen lesz. De meg kell vele próbálkoznom.
Kint nagyon jó idő volt London-hoz képest ezért eszt vettem ki a szekrényemből:

Be mentem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Pár percig engedtem magamra a jó meleg vizet, de rá kellett jönnöm, hogy Liz vár engem és nem késhetek, ezért elzártam a zuhanyt. Kimásztam a kádból és magam köré tekertem egy törölközőt. Fogat mostam és már öltöztem is. A hajamat kiengedve hagytam, hogy a vállamra omoljon. Raktam még fel egy kis sminket és már kész is voltam. 
Kisiettem a fürdőből. Felkaptam a táskámat és már rohantam is le. A lépcső végénél jártam, amikor ismét megláttam a szerelmes párt csókolózni.
-Ne is zavartassátok magatokat.-Mondtam és elindultam a konyha felé.
Mikor már majdnem beértem a konyhába valaki elkapta a csuklómat és maga felé fordított. 
-Kérlek... Ezt meg kell beszélnünk Hope.-Mondta Eleanor és közben elengedte a kezem. Kihasználtam ezt az alkalmat és el mentem onnan. Semmi kedvem nem volt vele beszélni. Főleg azért amit tegnap mondott Louis.
-Kérlek! Ha ezt valakinek elmondod én halott vagyok!
-Ja! Még jól is jönne ki! Legalább nem kellene találkoznom veled többet, és nem csak az én életem lenne jobb, hanem mindenkié! Mindenkinek csak szenvedést okozol!-Kicsit felvilágosítottam arról mit is kéne tennie. Remélem értette.
Tátott szájjal nézett rám. Nem nagyon foglalkoztam vele. Kimentem a konyhából, felvettem a cipőmet és már ott sem voltam. Elindultam abba a kávézóba ahova Liz-el megbeszéltük a találkozót. Nagyon jól esett ez a sétálás. Kicsit el tudtam felejteni Őket. Olyan jó lenne ha nem látnám Eleanort soha többet. Mindig is csak a feszültséget csinálta. Bár ennyire még soha az életbe nem csalódtam benne. 
Tíz perc séta után meg is érkeztem a kávézó elé. Bementem és már meg is láttam Liz-t.